A Stari grad-i község Segítséggel az akadályoztatottsággal élők részére Társasága valamint a Telenor Alapítvány összefogásával megalakult az Együtt élünk tájékoztató központ.
Ez a tájékoztató központ ingyenes segítségnyújtással szolgál az akadályoztatottsággal élők, valamint a szülők, nevelők részére. Minden kérdésre, felmerülő problémára igyekeznek válaszolni, mint az egészségügyi kérdések, jogi- meg kulturális kérdések, amelyekre társadalmunk ennek a rétegének kiemelten szüksége van, ahhoz, hogy bekapcsolódhasson a társadalmi életbe.
Az Együtt élünk központ ingyenes telefonvonalon érhető el, ahol szakemberek várják a kérdéseket a jog, a szociális és egészségügyi védelem, az oktatás és egyéb felmerülő kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket igyekeznek megválaszolni. A Társaság ötleteket és véleményeket is szívesen fogad, valamint eligazítást nyújt, hogy az érdeklődők a felvetődött gondjaikkal, mely intézményekhez, szervezetekhez forduljanak.
„Nem hivatalos felmérések szerint Szerbia lakosságának mintegy három százaléka akadályoztatottsággal él. Sok esetben a megfelelő tájékoztatás hiányában a szülők a hendikeppel élő gyerekeiket szakosított intézményekbe gondozásra adják. A telefonos tájékoztatási szakszolgálatunk azzal a szülői szándékkal alakult, hogy megvédjék családjukat, hogy megőrizzék gyerekeiket, otthont biztosítsanak és hogy e gyerekek is a társadalomnak hasznos tagjaivá válhassanak.” - mondta Dejan Kozić, a Társaság elnöke.
A Telenor Alapítvány támogatásával biztosította az Együtt élünk központ megalakulását, ingyenes telefonvonalat, Telenor Internetetet, valamint komplett logisztikát és technikai támogatást nyújtott.
„Ilyen projektumok adnak lehetőséget, hogy valójában segíthessük a hendikeppel élőket, különösen az információs szolgáltatással, mivel ez a réteg, nem juthatott az életüket érintő válaszokhoz. Mi mindannyian, akik részesei vagyunk ennek a programnak, meg akarjuk mutatni, hogy mindez lehet másképpen is, sőt. Azon fogunk munkálkodni, hogy megszüntessük az előítéletet a hendikeppel élőkkel szemben, valamint, hogy megkönnyítsük a társadalomba való beilleszkedésüket.” - fejtette ki Sandra Stajner, a Telenor korporáció kommunikációval megbízott igazgatója.
A tájékoztató központ naponta 10 – 22 óráig fogad hívásokat, de üzenetek 24 órán át hagyhatók. A Telenor hálózatán keresztül a 063/9820-as számon, valamint a Telekom hálózatán a 0800/201 202-es számon ingyenesen elérhető. Lehetőség van e-mailben is érdeklődni az: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen.
A hendikeppel élők Tájékoztatási központjának létrejöttében a Telekom, a Lanus és a ZMC elektronikai cégek tevékenykedtek.
Forrás: PM



















